3. Fejezet

Már jártam náluk rengetegszer. Kinyitotta a bejárati ajtót, majd a nappalin át a szobájába mentünk. A szobája tengerkék színű, az ajtón egy hatalmas STOP tábla kívülről. Maga a szoba borzasztó jól volt berendezve. Az ágy a sarokba volt tolva, egy kanapé volt középen, azzal szemben a tv, az ajtó jobb oldalán egy asztal számítógéppel, az ablak pont szemben az ajtóval, a szekrények pedig az ággyal szemben helyezkedtek el. Leültünk a kanapéra és elkezdtem a mesém:
- Tudod, Marci.. - kezdtem ,de ő félbe szakított:
- Mi van vele?!- kérdezte kissé dühödten. Na igen.. Bence nem igazán kedveli Marcit, kb. két éve.
- Ma a tehetség kutató után én indultam ugye hozzád, és akkor fellökött valaki, és az Marci volt és...
-Hogy mit csinált?!- vágott a szavamba. - Az a gyengeelméjű... - dühöngött. De jól vagy? -kérdezte és átkarolt.
- Persze. - mondtam mosolyogva, említést se téve a lila foltról a karomon, ami Marci szorításának volt köszönhető. - De bocsánatot kért rögtön. -vettem védelmembe.
-Jól tette. - kaptam a választ. Hirtelen elkezdett a könnyem peregni.
-Na Janka!- húzott magához, és szorosan ölelt, amíg valamelyest meg nem nyugodtam.
- azt hiszem szerelmes vagyok belé... -közöltem, miközben mélyen néztem Bence szemébe.Csak rám mosolygott, nem mondta, hogy nem kellene, nem volt felháborodva, semmi. Én ezért szeretem.:)

2. Fejezet

Megkerestem Bencét. Még mindig a győzelem hatása alatt volt.
-Nyertem Janka!- emelt a magasba. Nevetve kérleltem ,hogy tegyen le.-Gyere  ünnepelünk.- fogta meg a kezem és a kijárat felé húzott. A szülei pizzázójába tartottunk.
- Johi! - ugrott a nyakamba Petra, akit mindenki Peginek hív. Első óta osztálytársak vagyunk, akkor kaptam a Johi nevet :) Kelemen Johanna vagyok, de így csak anyáék hívnak, ha dühösek rám:o
Odabent a pizzázóban rögtön mindenki Bence körül sürgölődött. A másik barátnőm lépett mellém.
-Mesélj, mi volt ma, azon kívül, hogy Bence nyert?- kérdezte nevetve. Mindketten érdeklődve figyeltek rám.
-Na jó, gyertek.- hívtam őket nyugisabb helyre, ami ez esetben a női WC volt:D. Amúgy nem volt igénytelen, Bence szülei olyan takarítókat alkalmaztak, akik igényes munkát végeztek. Megálltunk a tükör előtt és neki kezdtem:
- Holnap Marcival találkozok suli után.- böktem ki. Marci az a srác, aki nekem jött ma...
-Randiztok!- visongott Pegi.
-Nem!.-tiltakoztam  azonnal:o. Marci és én?... Nevetséges. Soha egyikünknek sem jutott eszébe... vagyis.. mindegy.
-Hát akkor?- szontyolodott el. Gyorsan vázoltam, hogy miért. A lányok gondolkozóan meredtek maguk elé pár percig ( vagy csak állva elaludtak, még én se tudom) aztán kimentünk a mosdóból. Odakint Bence támadt le.
-Még mindig én vagyok a nyertes.- ölelt át nevetve. Rámosolyogtam. Úgy szeretem, mint a bátyámat:). Félre néztem, ki a pizzázó ajtaján.
-Mit nézel annyira?- fordult érdeklődően ő is az ajtó felé, és megpillantotta Marcit.
-Hé Janka, mi van?- bökött oldalba.- Valami baj van? Gyere...- mondta, majd kezemet fogva végighúzott a tömegen, akik mind őt ünnepelték, egyenesen a pizzázó végén lévő ajtóhoz, ami egy lépcsőházba vezetett, ugyan is a lakásuk a vendéglő felett volt.

1.Fejezet

Hatalmas taps fogadta a színpadra érkező "amatőr" előadókat. A "Tehetség kutatása" c. műsor az utolsó részéhez ért. A város, amelyikben rendezték, és az ország is, lelkiismeretesen követték az eseményeket hétről hétre. A műsorvezető óriási hatásszünet után bökte ki végre a győztes énekest:
- Nyitó Bence! - kiabálta a mikrofonba teljes hangerővel magáról megfeledkezve. A  nyertes egy a Trefort Ágoston Gimnáziumba járó diák lett. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Trefort_Ágoston) Óriási büszkeséget éreztem, hisz a srác az én sulimba jár, és ráadásul még a legjobb barátom is. :) Éppen indultam volna, hogy gratuláljak neki, mikor az egyik versenyző dühödten félre lökött. Nem tulajdonítottam neki sok mindent, mert gondoltam most dühös, hogy nem nyert, és valószínűleg dühében jött nekem. Felálltam és utána néztem, kinek voltam láthatatlan. Épp felém tartott:
- Bocs, nem esett bajod? - vágta oda mogorván. Rá néztem. Némán megfordultam és elindultam az ellenkező irányba. Ez a srác sose volt velem rendes :D Kész vicc... Illetve egyszer, de...
Éreztem, hogy valaki elkapja a karom, és nem enged menni. Hátra fordultam.
- Hé, azt kérdeztem jól vagy-e? - nézett rám ugyan az a barna szempár. Egy pillanatig azon agyaltam ,hogy megint ott hagyom, de valami azt súgta, hogy ne tegyem.
- Jól, persze. - feleltem halkan.
- Ne haragudj. - engedte el a karom rémülten, ami a szorításától már teljesen bepirosodott. -Tök durva voltam... csak...- nézett félre, én pedig megsajnáltam. Bűntudata van, de szomorú és dühös is a verseny kimenetele miatt.
- Semmi gond.- mosolyogtam rá.
- Ha van kedved, holnap suli után meghívlak valamire. Borzalmasan érzem magam. - nevetett kínosan. Beleegyeztem, majd leléptem.

A zene a mindenem.!

A zene a mindenem.!

Ez a blog egy történetet mesél el. "A tehetség kutatása" egy tv műsor, amelyben remek énekhangú diákok mérik össze különböző iskolákból a tudásukat. Aki megnyeri, nem kis dicsőséget szerez. Ám ez a történet mégis inkább Johiról szól, ugyanis ez az ő naplója. Remek hangja van, mégis titkolja ezt a többiek előtt. Egyszer viszont valaki benevezi névtelenül a versenyre...

Jó olvasást! :)